Erdély magyarságát immár több, mint száz éve minden eszközzel igyekeznek elrománosítani. Sajnos, sikeres az új honfoglalók kitartó próbálkozása, hiszen egyre fogy a magyarság. Megfélemlítéssel, deportálással, gyilkosságokkal kezdték. Ezután következett a románok masszív beköltöztetése, a népesség bekeverése. Ez is sikeresnek bizonyult, hiszen rengetegen vannak, akiknek a nagyszülei még nem beszélték a román nyelvet s mára, a vegyes házasságoknak tudhatóan, az unokák már nem tudnak magyarul. Ahol román nemzetiségű a házastárs, ott a gyerekek szinte kivétel nélkül románok lesznek. Sok idős embernek csendes fájdalma, hogy nemhogy a menyével, a vejével, de az unokájával sem ért már szót, mert meg sem szólalnak a nagyszülő nyelvén.
A másik sarkalatos pont az anyanyelvű oktatás ellehetlenítése, ami a szórványt megsemmisíti. És Erdély magyar lakossága, kivéve az egy tömbben élő székelyeket, szórványban él, elszigetelve, elfeledve, a világ szeme elől rejtve. Még a csonka Magyarországon sem tudnak róluk, magukra maradtak. Ez a sors sújtja a partiumi magyar lakosság nagy részét is, akik sokszor apró, eldugott falvacskákban élnek, vagy a nagyvárosok román többségű lakosságának árnyékában kénytelenek magyarul tengődni. Azonban, Kolozsvárott sem hall az oda látogató magyar szót, sem az utcán, sem az üzletekben, kivéve a nagyobb ünnepeken, amikor az érdekvédő, ám évtizedek óta a román politikumot kiszolgáló, és ebből meggazdagodott, magyarnak mondott párt szervez látványos magyarkodást, mutatva ország-világ előtt, hogy ott minden a legnagyobb rendben zajlik, a békés együtt élés jegyében. Nem, ez nem valós! Ez csupán csalfa hazugság.
Utoljára a magyarság igazi megtartó erejét, az Egyházat ostromolják, hiszen rájöttek arra, hogy amíg a templomokban magyarul csendül az imádság, amíg magyarul imádkoznak a Szűzanyához, amíg magyarul zendül fel az „Erős várunk nékünk az Isten”, addig él a magyar szellem, addig Mária kicsi magyar édenkertje maradunk.
A szervezkedés nem most kezdődött, hanem évtizedek óta zajlik, ám most látszik beérni a gyümölcse ennek az ördögi tervnek, aminek a végrehajtói a román politikusok, román görögkatolikus elöljárók, a szabadkőművesek. A legnagyobb problémát és a legfőbb kárt mégis a belső ellenség okozza. Passuth László szavai csengenek a fülünkbe: „hitetlen papok és áruló főurak országa vagyunk” és ez valóban igaz Erdélyre. Magukat uraknak és fölöttünk állónak érző, közülünk való árulók és hitetlen papok játszák a románok kezére, pénzért és hatalomért cserébe a megmaradt, de rohamosan fogyatkozó magyarságot és a magyar római katolikus egyházat.
S mindenek fölött ezt a beolvasztást maga a Vatikán is támogatja nemcsak szavakkal, ahogyan ezt maga Miguel Maury Buendia pápai nuncius nyilatkozta, hanem cselekedetekkel is, ha figyelemmel követjük a kinevezéseket.
A váradi, magyar nevű, római katolikus püspök egyházmegyéjének templomaiból eltűntek a magyar zászlók és egyre gyakrabban hallhatunk román nyelvű misét, de sajnos, nem csak ott tapasztalható ez a folyamat. A magyarok lassan, de biztosan megszokják a román misét, hiszen – ezzel érvelnek leggyakrabban – úgyis ez a hivatalos nyelv. A másik gyakori érv az, hogy sok a vegyes házasság.
Ezeket a tényeket figyelembe véve máris világosabban látjuk a váradi, premontrei-ügy valódi hátterét. Megérthetjük, hogy miért ennyire fontos a kiszemelt épületrész kiürítése. Nem, nem az osztálytermek számának bővítése a fő cél és nem is a felújítás. A fő ok, a 900 éves premontrei rend elüldözése Romániából. Mennyire visszás volna az, ha a magyar hívek a Szent László Székesegyházban tartott román mise helyett inkább a független premontrei templom magyar miséjét látogatnák! Mennyire célt tévesztene az elrománosítás, ha a magyarok makacsul ragaszkodnának a magyar nyelvű miséhez!
Miért idéztem, hogy hitetlen papok? Mert már nem hisznek Mária Országában, már nem hisznek Krisztus tanításában, sem a pápai átokban. Annál inkább hisznek a sokat ígérőknek, hisznek a fényűzésben, a nekik kínált előmenetelben. Talán ezeknek az ígéreteknek a rabságában cselekszik a váradi püspök is, aki Fejes Rudolf Anzelm O.Praem apátot a Vatikánban feljelentette és csonka Magyarországon rossz hírét keltette, elhíresztelve róla, hogy az apát makacs, nem hajlandó a párbeszédre.
Ugyanez a ragályos betegség kimutatható az RMDSZ képviselőinél is, akik a magyar kormányt is megvezették hasonló, aljas hazugságokkal. A premontrei apát pedig, az árulók és a hazudozók között egyedül maradt az igazával, nem hajlandó kiállni mellette sem a félrevezetett magyarországi klérus, sem a becsapott magyar államvezetés. Nem védi meg őt és a magyar hívek közösségét sem Azbej Trisztán, sem Soltész Miklós, mert a váradi püspök és a Bihar megyei RMDSZ mást mond. Ők pedig, hibásan döntöttek, mert nem a magyar híveknek, nem a magyar szavazóknak hisznek, de az apátot sem kérdezték meg arról, hogy mi az igazság. Egyedül maradt tehát, a premontrei apát az igazával, a román törvénykezéssel szemben is, egy Uniós tagállamban, ahol a törvények egyénre és ügyre szabottak és ahol Justitia bekötött szeme előtt bármi megtörténhet. Közben, mindenki cinkosan és cinikusan hallgat.
Az apátot törvényszegő magánszemélyként kezelik, és éppen húsvéthétfőn készülnek rátörni, az utcára hajtani őt és erről is hallgat mindenki. Az ügy lassan nemzetközi botránnyá dagadt, de a magyar, határon innen és túl, még mindig hallgat. Ilyenkor ellenségeink nyugodtan hátradőlnek és kivárják, amíg mi megsemmisítjük saját nemzetünket és vásári portékaként áruljuk kereszténységünket, annak még meglévő maradékát.
Azt hirdetik erdélyi főpapjaink, hogy a román és a magyar katolikusok egyek, legyenek azok görögök vagy rómaiak, ám, a március 12-14 között megrendezett konferencián – amely a mesterséges intelligencia keresztény médiában és a közösségi oldalakon való megjelenéséről szólt –, sem a váradi római katolikus püspök, Böcskei László, sem a váradi román görög katolikus püspök, Virgil Bercea, sem a román görög katolikus érsek, Claudiu Lucian Pop, sem a pápai nincius, Miguel Maury Buendia, sem a vatikáni román nagykövet, George Bologan nem állt ki, sőt, nem is említette a meghurcolt szerzetes „paptestvért” és meghurcolt rendjét, a Premontrei Rendet.
Ilyen hát, ez az egység és ez a szeretet, amely nemcsak az apát úr esetében jelzésértékű, hanem riasztó az egész erdélyi magyarságra nézve, akik lassan, de biztosan megérik, hogy évszázadok óta álló templomaikban tilos lesz a magyar szó. És lassan azzal is szemközt néznek majd, hogy kötelező lesz románná válni, különben, az egyház is kitagadja őket.
És ha igaz a beígért lehetőség, az erről szóló belső hírek, amelyek szerint Böcskei várományosa lehet a bukaresti érseki széknek, akkor a kép összeáll, mint egy Puzzle. Akkor a vallását megtartott, hűséges magyar és székely nemzet szemébe vághatják, hogy a bukaresti parancs magyar paptól, magyar érsektől való, így azt nekik is kötelező szolgálni. Ilyenformán értehető tehát, a román Márton Áron emlékév, a premontreiek eltörlése, a számos törvényszegés, az alkotmánnyal ellenkező, megparancsolt bírói döntés. Mert a Premontrei Rend nagyváradi felszámolása nem más, mint kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy Trianon és Párizs utolsó fejezetéhez értünk, amelyben a „múltat végképp eltörlni” hivatottak megkezdték a teljeskörű támadást a Partium, a Bánság és Erdély magyarsága és székelysége ellen, hogy homogén állam részévé válhassék a megszállt magyar föld. Miguel Maury Buendia, volt pápai nuncius marosvásárhelyi elszólása már korábban sejttette azt, amit ma élünk: „Volt rá száz évük, miért nem olvadtak be?”…
Eljön az idő, amikor Csíksomlyón is szinkrontolmáccsal, vagy akár anélkül, románul hallgathatjuk a Nyeregben tartott misét. Hiszen Boldogasszony is magyar ferences kegyhely volt valamikor...
Cz.A.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése